Múltkor nézegettem a Focus kézikönyvét, mert meglepődtem, hogy nem jelzi, ha kevés az ablakmosó folyadék. A kézikönyv szerint van ilyen figyelmeztető üzenet, úgyhogy már csak a szervizzel kellett beszélni, hogy mé' nem műxik. A munkafelvételnél a kedves morcos bácsi azt mondta, hogy az attól függ, hogy rendeltem-e bele szintjelzős ablakmosófolyadék-tartályt. Mondtam, hogy nemtom, mert raktárról rendeltem. Válasz: akkor szét kell szedni és megnézni. Kicsit még tamáskodtam (bocs a Tamásoktól :D), hogy nehogy már alvázszám alapján ne lehessen kideríteni??
Fél kettő körül telefonáltak, hogy kész a verda, kettő után lehet érte menni. Gyorsan felhívtam a mosós embert, aki kb. 2 perc csengetés után vette fel és mondta, hogy "most nagyon benne van valami fuvarban, nem tud menni". De fizessem ki és vigyem be a mosóba a számlát és az üzletvezető perkál, felhívja. Picsába. Nem hangzott túl bíztatóan.
Beadtam reggel a szervizbe az autót. Azt mondták, hogy mégsem holnap délután, hanem péntek reggel lehet érte menni. Ami azért szopás baj, mert péntek reggel Móni kocsiját viszem oda zöldkártyára, utána meg gumishoz. Két autóval meg nem tudok egyszerre hazamenni egyedül. :(
A pozitív a dologban az, hogy a mosós jóember jön oda és fizeti a számlát.
Szóval foglalkozom (egy kicsit) web alkalmazás fejlesztéssel. Már elég régóta zavar, hogy a Tomcat alkalmazásszerver indításakor nyavajos, hogy a Listener osztály duplán van definiálva (The listener {0} is already configured for this context. The duplicate definition has been ignored.). Most jutottam el addig, hogy utánanézzek, hogy mi ez.
Ma a MOM Parkban ebédeltünk. Gondoltam bedobom a kocsit a mosóba, úgysem volt senki előttem, pont lemossák, mire megebédelek. Kérdezték, hogy milyen mosás lesz. Külső-belsőt kértem. A kérdésre, hogy polírozzák-e mondtam, hogy eszükbe ne jusson!
És tényleg. Mentem, kifizettem. Majd mondták, hogy történt egy kis probléma: a bogarakat gépi polírral akarták leszedni és az első lökhárító mindkét(!) szélén lekapta a festéket.
Csak úgy eszembe jutott: a jó édes anyukáját annak, aki kitalálta, hogy az Outlook 2007 magyar változatában a File menö shortcutja az Alt-J legyen Alt-F helyett....
Ma Amigáztam egy kicsit. Kipróbáltam a 600-ast. Tök jól működik, csak nincs hozzá egerem. Úgy emlékeztem, hogy az Atari ST-vel kompatibilis, de nem úgy tűnt, mert nem működött. Ennek két oka lehet: vagy az Amiga 1-es control portja szar nem működik vagy beszart elromlott az egér az elmúlt egy hónapban amióta nem nyúltam hozzá.
Esetleg tényleg nem kompatibilisek.
Viszont játszottam a Zoollal, amit kaptam hozzá. Aranyos kis játék, csak többet kellett volna gyakorolni, nagyon béna voltam.
Azt hiszem valami nem ok a géppel. Még nem tudom, hogy csak a benzin szar, amit tankoltam (pedig kagylós kút volt), vagy a kocsival van valami. Várok egy kicsit, amíg kiürül a tank, aztán meglátom.
A tünet: hideg motornál kettesben alapjáratról gyorsításnál fulladozik a motor. Tegnap este még durrant is egyet (nyilván nem a motor, hanem a kipufogó). :( Eddig ezt nem csinálta, mert mindig így indulok haza munkából: elindulok, kettesig felváltok, jobbkezes utca, lelassítok, majd ha nem jön senki, akkor gáz. Na most ez az utsó fázis problémás.