siz blogja

Focus utoljára

Felbasztam az agyam Morcos lettem tegnap a Fókára, úgyhogy délelőtt feladtam a használtautóra egy hirdetést. Aztán le is szedtem, mert rájöttem, hogy nincs nálam a telefonom. Hazajöttem, felraktam mégegyszer. 10 percen belül itt volt egy nepper, kipróbálta, 1 milláért elvitte. Illetve még csak lefoglalózta, holnapután este viszem be hozzá a kereskedésbe.

Ja, persze most elsőre indult a mocsok. Meg utána másodikra is. Na mindegy. Most autó nélkül maradtam.

Meghatározás nélküli

Közlekedés autó nélkül

Ma kipróbáltam, hogy milyen az autó nélküli közlekedés. Utoljára 7 éve volt ilyenben részem, amikor a Poloval elb@sztam elütöttem a német juhászt az autópályán, a Fóka meg még nem volt meg.

Szóval reggel felkeltem, megborotválkoztam, megreggelitem, fogat mostam. Aztán előkapartam az öltönyömet meg az ingemet, felöltöztem szép ruhába és elindultam. Első utam a Focus-hoz vezetett, megrugdostam, kivettem belőle az esernyőt és a tegnap benne felejtett telefont. Ja, ezt már kb. 10 perccel később, mint terveztem.

Meghatározás nélküli

Fóka

Valszeg önindító lesz. Este visszamentem érte, telefonos segítség alapján megmozgattam az önindítóra menő kábeleket. Nyilván szart sem ért nem segített. Ráakasztottuk a vontatókötelet, hogy vagy beindul vagy elvontatjuk szervízbe. Beindult. Most hazajöttem vele, aztán majd valamikor eltolom szervízbe. Vagy a vonat alá. Vagy a Dunába. Bár az innen már messze van. :(

ui: ja, az önindító akkor lett felújítva, amikor visszakaptam a motorcsere után a kocsit, mert elsőre ugyanígy megmakkant. :(

Meghatározás nélküli

Ismét megpusztult a fóka

Elmentem délelőtt ügyfélhez, visszafelé már nem indult be. Este ha kisebb lesz a forgalom visszamegyek érte és betolom a Dunába.

Meghatározás nélküli

Ezt meg csak úgy

F1

Meghatározás nélküli

Eső

Este ismét mi jöttünk ki Dáviddal az irodából utsónak. :( Kiértünk, elkezdett szemerkélni az eső. Mondtam Dávidnak, hogy üljön be, elviszem a BAH-csomópontig, ne ázzon meg. Beültünk elértünk a BAH-csomóponti benzinkútig (direkt nem írok nevet :) ). Ott már egyáltalán nem esett.

Elindultam vissza, hazafelé. A Fehérló utcánál megint elkezdet csöpögni. Előrébb nézve, ahol a Budaörsi és a

Nagyszőlős találkozásánál már teljesen vizes volt az út. Még előrébb már semmit sem lehetett látni.

Meghatározás nélküli

Még Formula 1 LOL

Ezt az imént találtam:

Betétlap :)

Meghatározás nélküli

Diplomatervezés I.

Tegnap éjjel sikerült összehoznom a terveket is (az el nem készült) diplomamunkámhoz, hogy le tudják zárni a félévemet.

Most benéztem a Neptunba és három üzenet várt:

  • 2008.06.09: Jegybeírás történt
  • 2008.06.10: Jegybeírás történt
  • 2008.06.10: Eredmény törlése

Gyorsan megnéztem a középsőt: eredmény: jeles :)

Meghatározás nélküli

Ezt kaptam az előbb mail-ben

Nagyon súlyos. Még nem is tértem magamhoz az első sokkból...

Meghatározás nélküli

Hamilton...

... kapja be! Ennyire pancser módon kilökni Kimit... :(

Aki esetleg nem néz Formula 1-et, azok kedvéért: volt egy kis Safety Car fázis, utána mindenki a komplett élmezőny bement a boxba. Amikor végeztek, elindultak kifelé, de még piros volt a lámpa. Kubica megállt a lámpa előtt, Räikkönen mellette, Hamilton meg hátulról beleszállt Kimi Ferrari-jába. Mindketten kiestek. :(

Meghatározás nélküli

Oldalak