Ismét izzócsere

Tegnap ismét kiégett a jobb első fényszóróban a tompított. Az előzőt január 14-én vettem, tehát az OSRAM Cool Blue sem bírt ki három hónapot. :(

Most a benzinkúton vettem sima OSRAM izzókat, meglátjuk, hogy milyen lesz. Egyrészt fényerőben, másrészt meg élettartamban. Ha ez sem válik be, akkor valszeg gyártót váltok. :S

Persze most még nem raktam be, csak a tartalékizzót (ami még gyári), aztán ha kiég valamelyik, akkor párban cserélem és a megmaradt izzó meg megy tartaléknak.

Ja, és természetesen most is kifelejtettem a fényszóróból a védőborítást, tehát kétszer szerelhettem ki a lámpatestet. :(

Comments

nekem legutóbb kötelező szerviznél cserélték asszem mind a kétszer kettőt. (helyzet meg tompított). Bár típushiba (lacetti), hogy folyton kiégnek, azóta (kopp-kopp) semmi baj velük. Pedig a nagy hidegtől féltem, hogy betesz nekik. Egyszer hazafelé indultam, a parkolóban szemben egy új fóka állt, ahogy felkapcsolta a fényszórót azzal a lendülettel el is füstölt. Asszem a bal oldali volt.

Gondolkoztam már én is sokat, hogy mi tesz neki rosszabbat (mármint élettartam szempontjából): az, hogy folyamatosan sokat ég, vagy az, hogy az automatika ki-be kapcsolgatja igény szerint. :S

lehet, hogy nálad is olyan hiba van, mint nálunk. Lacsi esetében pl túl nagy feszt kapnak az izzók, és a megoldás szerint egy kb 30 centi drót darabot kellene beforrasztani az izzó foglalat elé az ellenállás növelése miatt. Mérni mérted már?

Nem mértem. Nem lehetetlen, az I-es fóka ráncfelvarrott változatánál volt ez a probléma, ott SW upgrade segített. :S

SW upgrade... :D Hát ez LOL. Dugjál bele valahová egy w&w sticket, oszt had frissüljön :D hát ha lambo módra fognak nyílni az ajtók. Biztos van ilyen skin :D:D

@anyazok: De tényleg. Az volt a gond, hogy a generátor túltöltött, és azt is szoftver vezérelte.