Izzócsere

Eredetileg ezt nem akartam megírni, de aztán a Ford Focus tapasztalatok topicban is felmerült a téma, úgyhogy mégis.

Szóval történt, hogy múlt hét elején kiégett a bal első fényszóróban a tompított izzó. (Emlékeim szerint egyébként a törés javítása utáni nap kellett cserélni. Fákk. Izé. Szóval ejnye.) Mindegy, este hazamentem, gondoltam kicserélem. Az idő szorított, mert Móninak mennie kellett Nikiért edzésre, de volt 10 percem. Akkor még azt hittem, hogy elég lesz.

Nyilván Murphy itt szólt közbe, de ezt majd később.

Szóval a tompított izzó cseréje:

  • motorháztető kinyit
  • lámpatestet tartó (akárhányas) torx-csavar kiszedése
  • benyúlni a lámpatest mellett és kipattintani a tartófület fentről lefelé
  • lámpatest előrecsúsztat, kicsit kibillent
  • hátul a gumi vízvédő takaró leszedése
  • izzóról csatlakozó le
  • régi izzó ki,
  • új izzó be
  • csatlakozó vissza
  • próba

Na szóval Murphy itt ugatott bele. Nem világított. A tartalék izzó ránézésre ép volt. És mégsem. Na mindegy. Hazamentem, Móni el. Én megfürdettem Vandát, és elkezdtünk vacsorázni. Ekkor ért haza Móni és Niki.

Vacsora után vissza a garázsba. Másik fényszóró is ki, izzókat megcserélni. Persze a tartalék izzó volt rossz. :( Gondoltam, hogy akkor a bal oldaliban hagyom a jót, mégiscsak jobb az, ha az világít... Másnap meg úgyis akartam venni egy párat.

Összeszerelés:

  • lámpatest visszatol, helyére pattint
  • csavar be
  • káromkodás
  • csavar ki
  • tartófül kipattint
  • lámpatest ki
  • vízzáró gumi vissza :)
  • lámpatest be
  • csavar be
  • motorháztető lecsuk.

Otthon utánanéztem, hogy hol van OSRAM bolt és milyen izzókat forgalmaznak mostanság. Örömmel tapasztaltam, hogy a közelben, a Lehel piac mellett van egy márkaboltjuk. :) Végül a Night Breaker mellett döntöttem.

Másnap ebédidőben elmentem érte, a H7-es pár került 3.900Ft-ba. Este csere, a működő izzó pedig bele az izzókészletbe. Ja persze ez sem volt ilyen egyszerű, mert amikor összeraktam (ezúttal nem a garázsban, hanem a ház mögött), és indultam a garázsba, akkor láttam, hogy valahogy furcsa a vetített képe a bal oldali fényszórónak. Garázsban ismét szétszed, izzó megigazít (valahogy nem csúsztattam pontosan a helyére). Összerak, próba: királyság.

Következő este pedig teszt: bitang jól világít, viszont továbbra is rövidnek találom a Focus tompítottjának a vetítési távolságát. A réginél is volt ilyen gondom, ott szó nélkül állítottak rajta, kicsit messzebb világított. Ennél, amikor szóvá tettem, akkor a gyári előírásnak megfelelően állították be: ugyanoda. :(

Comments

Akkor Te még nem cseréltél Megane II-n izzót. Még egy nőgyógyásznak is komoly problémát jelent. Nekem az én mancs méretemmel nem is sikerül, úgyhogy szervíz cseréli mindig. Ott már láttam olyat is, hogy az első lökhárítót leszerelték, hogy ki tudják cserélni az izzót. Na jó volt olyan is aki simán kicserélte anélkül. Az izzót a kerékjárati dobban található nyíláson keresztül kéne kicserélni, de közben a karodnak kb. 4 helyen kéne 90 fokban meghajlani....

én is vettem új lámpát, miután a cateye hl-el 400-zal védett úton simán elb*sztak... fenix ld10 lett a nyertes, netről rendelve. hát, büntet rendesen. =} 300 m-re lévő fényvisszaverők már előre integetnek, hogy szia, hitman! csak az a gáz, hogy egy óra alatt lenullázza az elemet.

@Gozo67: Egyébként nekem nincs bajom ezzel a lámpatest kiszerelős módszerrel. Legalább tényleg hozzá lehet férni. A régin sokat szívtam vele, pedig a ráncfelvarrás utáni Focus I-eken állítólag még kisebb volt a hely. :O @Mostly Harmless: majd egyszer megnézem. :) Nem lehet egy autóakksit szerelni a bringára és arra kötni? Azt nem szívná le olyan gyorsan :)

az autóakksi nehéz. inkább egy ilyet: www.sg.hu/cikkek/70246/tenyernyi_nuklearis_akkut_mutattak_be =}

A lacettinél típushiba, hogy kimennek az izzók, szerencsére könnyű cserélni. De én vettek 5 darabot a múltkor, szóval bármi van cserélem :D