Water-proof

Épp' az imént fejeztem be a laptop szerelést.

Az történt, hogy letettem a vizespoharat az asztal szélére, majd amikor nyúltam a laptop felé, hogy beírom a jelszavam, beleakadt a poharam szélébe a kezem és beleborítottam a tartalmát a laptopomba. :(

Azonnal nyomtam a kikapcsológombot, majd megfordítottam, kiöntöttem a vizet belőle, kivettem az akksit, meg kihúztam a töltőt. Kerestem egy csavarhúzót, szétszereltem. Kiráztam a billentyűzetből a vizet. :( Aztán megpróbáltam szétszedni a burkolatot (ami végül nem sikerült, mert valami még tartotta, viszont a kijelzőt nem akartam leszerelni). Kivettem a vinyót, aztán a DVD-t is. Ekkor derült ki, hogy a DVD-t csak egy csavar tartotta a billentyűzet alatt, tehát nem kellett volna ennyire szétszedni. Mindegy, belenyúltam, vizes sehol nem volt, szerencsére csak a DVD tetejére ment egy kis víz, amit le tudtam törölni.

Igazából úgy tűnik, hogy rohadt nagy mákom nagy szerencsém volt, hogy a bal oldalába folyott a víz, mert ott nem volt olyan, aminek különösebben ártani tudott volna...

Bekapcs, látszólag működik minden. Bele DVD, vinyó. Azok is mennek. Billentyűzet. Na az nem, pár billentyű nem azt csinálja, amit kell. Valszeg még száradnia kell.

Most éppen le van téve a gép mellé a billentyűzete, oda, ahol a proci fújja a meleg levegőt. :)

Én meg egy USB-s billencsen dolgozom. Így:

Comments

basszus. ilyen billentyűt keresek :D amilo - jó kis gép. (faternak van kb 3-4 éve, még az eredetileg telepített Xp-vel)

Logitech Internet 350 keyboard-nak hívják. :D És itt lehet venni: depo.hu/logitech/internet_350_

feljegyezve :D

AMD procis gépet kell hasznélni, az hamarabb megszárítja az eláztatott billentyűzetet! :-)

@Gozo67: AMD proci van benne. Gyorsan is száradt, csak napközben nem akartam újraindítani és szerelni. :)

@siz: Nálunk az asszony vásárol billentyűzetet. Titkárnő és ugye nem mindegy a billentyűzet minősége. No jó azért kis irányítás van a részemről is. Én mutatom mit érdemes megvenni, ő meg kipróbálja ott helyben. :-)