PC Upgrade

Nemtom írtam-e anno, hogy február elején visszavittem gariban javíttatni/cseréltetni az asztali PC-m alaplapját, mert az integrált hangkártyája nem szólt. Ez egy Abit KN8 volt, igazából már ezt is cserében kaptam, és már egy hét után kinyúlt a hangkártya. Akkor beletettem egy Philips Acoustic Edge-et (ez volt otthon elfekvőben), és úgy használtam a gari végéig. :)

Na szóval akkor kb. egy hónap után kaptam egy Asus alaplapot (ugye Abit már nincs). De csak a csupasz alaplapot egy antisztatikus zacsiban, minden nélkül. Összeraktam, működött is. Aztán hangosnak találtam, úgyhogy kitaláltam, hogy egyik hétvégén ráteszem a vízhűtést (Zalman Reserator 1 Plus), ami előtte is rajta volt. Na itt elkezdett bizonytalanul működni a gép. Utólag megnézve kicsi volt a hely a chipset hűtője számára, és a vízhűtő blokk lehet, hogy rövidre zárt valamit arrafelé. :( Egy-két hetet küzdöttem vele, hogy életre rugdaljam, aztán szétszedtem, visszatettem az alaplapot a zacsijába, mellé a számlát.

Múlt hét elején végre eljutottam addig, hogy visszavigyem a boltba, hogy nézzenek rá.

Addig is úgy gondoltam, hogy úgyis marha régi gép ez már, kellene egy újabb, úgyhogy bevásároltam. Csütörtök este az Iponnál megrendeltem a cuccokat (dobozos AMD Athlon 64 X2 4850e proci, MSI DKA790GX Platinum alaplap, 2x2GB Corsair DDR2 1066MHz RAM, 500GB Samsung vinyó), péntek délután kettőre mehettem érte.

Szombat este kezdtem el összerakni. A szőnyegre letettem alaplapot, bele proci, venti, RAM, mellé táp, monitor. Összeraktam, se kép, se hang. Szopás. :(

Próbálkoztam mindenfélével, semmi. Szétszedtem az alaplapra szerelt kapcsológombot, mert kicsit fura volt, hogy nem úgy kattan, mint a másik kettő (Clr CMOS és Reset). Persze nem ez volt a baja.

Eszembe jutott, hogy Niki gépe is Socket AM2-es, úgyhogy átrángattam azt is, hogy belepróbálom az alkatrészeket. Kiszedtem a procihűtőt, hogy az mintha furán ment volna a helyére, megnézem. Ki is jött, viszont a proci annyira ráragadt az aljára, hogy kijött a foglalatból. Aztán kiszedtem a RAM-okat is, betettem a másik gépbe. Hatalmas sípolás, először kicsit mélyebb, majd magasabb hangon folyamatosan. :(

Egyiket kivettem: elindul. Csere, be a másikat: sípolás. Fuck. Rossza az egyik RAM modul. Corsair, páros modulból!. :(

Akkor rakjuk össze az új gépet. Proci nem megy bele a foglalatba. Nézem az alját: egyik szélén kb. 20 láb ívesen meghajolva. Valószínűleg, ahogy a hűtő aljáról szedtem le, véletlenül benyomtam. A másik felén meg egy láb teljesen kihajolva, azt nem is értem, hogy hogy sikerült. Elő a csipeszt, lábakat szépen visszahajlítgatni. Összeraktam a működő RAM modullal: minden fasza. Eddig eltelt kb. 2-3 óra. :(

Alaplap be a házba, összerak, régi vinyó rádug. Minden fasza, elindul az XP is simán. :O

Rendrakás, mert hazaért a család is és az egész szobában kb. annyi hely volt, ahol ültem. :)

Niki gépét kiporszívóztam és tettem egy érdekes felfedezést: egy Abit RX700Pro videókártya van a gépépen (nem játszik rajta, szal jó az), amin kéken világít a venti. Eddig azt hittem, hogy simán kék LED van alátolva, aztán világít. Most kiderült, hogy maga a venti táplálja árammal, mert ahogy a porszívó megpörgette, elkezdett világítani. :O

Na mindegy, rendrakás, laptop elő, Win7 RC x64 letölt, DVD-re ír.

Vasárnap reggel gép be a végleges helyére, Win7 telepítés. Qrva lassú. :( Kb. egy óra után rájöttem, hogy az lehet a baj, hogy a DVD-ROM drive nem szereti az írott lemezeket, az íróba kellett volna tenni. De akkor már nem állítottam le. Win7 egyébként fasza, gyors. Bár az integrált videókártyát (Radeon HD 3300) az egycsatornás rendszerrammal kicsit lepontozta (4.0-ra), azért nem rossz. Aztán eszembe jutott, hogy a scannerem viszont nem fog menni, mert már Vista alá sincs drivere. Úgyhogy Win7 le, XP fel. Ez kitartott estig a Windows Update-tel együtt. :(

Most itt tartok, ma meg viszem vissza a RAMot a boltba. :(

Aztán még kipróbálom, hogy virtuális gépen keresztül tudom-e használni a scannert. Ha igen, akkor lehet, hogy mégis Win7 lesz, és virtuális gépen meg tolom az XP-t. :)

Comments

mintha a sajátomat olvasnám :) A scannert ki sem próbáltad Win7 alatt? (amúgy a chip-hez, és a PC Worldhöz Win7RC-t adnak 1 éves ingyenes licenc-el)

Nem emlékszem, hogy kipróbáltam-e, de nem hinném, hogy XP driverrel működne. Amikor anno lefuttattam a Vista Upgrade Advisor-t, akkor azt mondta, hogy ez nem fog menni, nézzem meg a HP honlapját. Megnéztem, azt mondták, hogy ennek Vista drivere márpedig nem lesz. :(

arra gondoltam, hogy valami általnos drivert lehet, hogy használna a win7.