Mostanában (az elmúlt kb. fél évben) 64 bites Win7 alatt fejlesztek Java-ban. A legutóbbi Eclipse verzió óta viszont nem működtek a Ctrl-Alt-valami billentyűparancsok. Kerestem rá megoldást régebben is, de nem találtam. Egészen eddig.
Pedig próbáltam átdefiniálni a parancsot, hátha másképp kezeli őket, de ahol meg kell adni az új billentyűkombinációt, ott működött. :O
Még valamikor nyár végén kitaláltuk Mónival, hogy ideje lenne egy új hűtőgépet vennünk, mert a régi már 17 éves, túlhűt, és nem is lehet már állítani rajta. Szeptemberben utánanéztünk, hogy mik a lehetőségek, mi lenne az, ami műszakilag és esztétikailag (valamint árban) megfelel az igényeinknek. Nagyjából körvonalazódtak is az igények:
Most értem haza, bekapcsoltam a laptopot, és egy ilyen e-mail fogadott:
Boldog születésnapot [felhasználónevem]! Mi, az EA munkatársai, szeretnénk ajándékba adni neked egy: 10€-os EA Store™ utalványt Egyszerűen válassz egy csodás, szórakoztató játékot az EA Store ezernyi ajánlata közül. Ezután a vásárláskor írd be a [kód] kódot a megfelelő mezőbe.
Mint már néhányszor írtam, Niki kézilabdázik. Egyik edzésen elesett, egy srác pedig ráesett a térdére. 1-2 hétig fájt, vártuk, hogy elmúlik, de nem. Elvittük orvoshoz, MRI, kiderült, hogy elülső keresztszalag szakadás. :(
Na nem humán, "csak" egy újabb dzsungária törpehörcsög. :) Holnap lesz egy hete, hogy nálunk lakik. Még picike, most kb. 5 hetes, méretre nagyjából a fele annak, amekkora Lucky volt, olyan 4-5 cm hosszú lehet.
Larának hívják, kislány, világos színű, talán gyöngyház-mandarinnak hívják ezt a színt. Nagyrészt nagyon világos szürke a bundája, a gerincén halvány narancs színű sávval, egy ugyanilyen színű nagyobb folttal a homlokán. Az orra két oldalán és a fülein pici fekete foltok vannak. Nagyon aranyos, egyelőre még picit félős kis tünemény. Egy fotó:
Mint régebben írtam, a Steamen keresztül megvettem a fenti játékot, és már akkor panaszkodtam, hogy nem látom benne a bónusz tartalmakat, ami jár a játékhoz. Többször kerestem a neten, de nem találtam megoldást.
Ezt el is felejtettem megírni: Lucky 2,5 éves korában elutazott az örök szotyimezőkre. A hörcsögök alapvetően 1,5-2 évet élnek, neki ehhez képest hosszú élete volt. Szegény az utolsó 1 hónapban már nagyon beteg volt, talán megsérülhetett, talán csak megöregedett, de gyakorlatilag deréktól lefelé alig működött a teste. :( De még így is hatalmas életereje maradt.
Jó pihenést! Vagy jó futást! Amelyik jobban tetszik!