Nokia OVI Suite

Adva van ez a remek szoftver. Ugyan fogalmam sincs, hogy minek a rövidítése az OVI, de az 5800-hoz ezt adják PC Suite helyett.

Maga a program agyon van csicsázva. Viszont rettenetesen instabil (pl. van egy háttérben futó cucca, valami NokiaMServer akármi, ami rendszeresen elszáll) és zabálja az erőforrásokat. Na én ezt szoktam arra használni, hogy videót töltsek a telefonra. Ami ugye most a vonatozás miatt fontossá vált, mert így nem kell laptopot előhalászni, csak a telefont kikapom a zsebemből és nézem a filmet. :)

Nos már többször jártam úgy, hogy nem mindig sikerül neki ez a konverzió. Most sikerült róla teljesen meggyőződni: ha egyszerre több filmet akarsz átrakni, akkor az első jó lesz, az összes többit elb@ssza elrontja.

Az történik, hogy először ugye konvertál, majd a konvertált filmet másolja át. Az elsőnél. A többinél konvertál, majd átmásolja az eredetit. Ami azért kurva nagyon idegesítő, mert molyolt rajta most is kb. 2 órát a gép, hogy három filmet átrakjon. Amiből kettő kuka. :(

UI: elkezdték ma a Focust javítani, állítólag szerdán csütörtökön lesz kész. Már ma csúsztattak egy napot a határidőn, mert csak szerdán jönnek meg az alkatrészek, nem tudják így összerakni. :(

Comments

"Felhasználóbarát program". Egy megoldás: mindig csak egy filmet tölts át. Aztán indítsd újra és akkor megint az első filmnél leszel. XXI. század... Én két napot (teljeset, éjszakával együtt) szoptam a Camtasia nevű programmal, amikor vágtam a hangot és átkódóltam wmv formátumra a felvett képernyő animációkat a szakdolgozathoz. Egy 34 perces állományt 6 óra alatt kódolt át... Csak úgy végeztem a beadási határidőre, hogy két gépen csináltam egyszerre a két bemutatót. A proci folyamatosan 99%-on a Camtasia-val foglalkozott.