Tömegközlekedés

Reggel tömegközlekedéssel jöttem dolgozni. A vonat persze késett, 10 percet mondtak előre, de szerintem csak 6-7 perc lehetett. Kb. Herceghalom táján jártam, mikor Móni felhívott, hogy hova megy a vonatom (Délibe), mert a Keletiben bombariadó van. Mondtam neki, hogy engem ez nem érint. Aztán eljutottunk Kelenföldre, leszállt aki akart, majd 5 perc várakozás után szóltak, hogy a Déliben is bombariadó van, úgyhogy szálljunk le. :(

Hosszas sorbanállás következett a BKV pénztárnál, hogy tudjak egy gyűjtőjegyet venni. Persze valaki ÁFA-s számlát is kért róla, és látszólag nem volt tisztában azzal, hogy milyen adatokat kell ehhez bemondani. :S

Mikor végre kaptam jegyet, akkor éppen elment az orrom előtt a busz. A következő pár perc múlva jött, épp' felfértem rá, de amint az ajtóhoz értem már mondta a sofőr, hogy igyekezzünk a felszállással, mert nagyon tele vagyunk, azonnal indulunk. A Móricz Zsigmond körtérig nem is fért már fel senki.

Ott viszont elég sok leszálló volt. Meg valamivel kevesebb felszálló, köztük ellenőrőkkel. :( Ahogy én láttam, mindenkinek volt valamilyen jegye, senkit nem tudtak megbüntetni.

A Ferencziek terétől a metró már maga volt a felüdülés: volt hely, nem voltak büdös emberek. :)