Focus

... köszöni szépen jól van. A héten a hatezredik kilométert is betöltötte.

Amit meg lejjebb említettem: Zatonban az apartmanok fenyők között vannak, parkolni is csak a fenyőfák alatt lehetett. Elsőre találtunk egy helyet, ahol két fenyő hiányzott a sorból, oda parkoltam. Egészen az utolsó estéig, amikor elfoglalták előlem ezt a helyet. Másnap reggelre lett is kb. 6-8 gyantacsepp a kocsin. :(

Jó módszert senki sem tudott, hogy mivel tudnám leszedni. Neten valami tar-remover nevű cuccot emlegetnek, ami gyanta és aszfalt eltávolításra szolgál. Meg valahol tiszta alkoholt is ajánlottak.

Én arcszesszel próbáltam, többé-kevésbe sikeresen. :/ Addigra már egy hete rajta volt, lejött, de a folt látszik, ha közelről megnézzük. :(

Ez még szerencsére azért nem biztosítási esemény

Comments

Én még régen az astrával jártam jártam így, még a tölgyfában. Pénteki nap volt, P...tel telepítés, Dávid, én, és Bandi reggel 8tól nyomtuk másnap reggel 7ig. Ez alatt a kocsi a kis kínaival szemben valami szederszerű fa alatt figyelt. Mikor reggel indultunk haza olyan volt a kocsi mintha valami virágkarneválra indulnék. kb 2 óra alatt sikáltam le róla :P