Hiánypótlás

Mostanában megint nem írtam, úgyhogy pótolok egy kicsit:

Vanda lányom megkapta az első féléves bizonyítványát. Remek ez a szöveges értékelés rendszer. Nem teljesen tudtam megállapítani, hogy most dícsérik-e vagy sem. Mindenesetre az anyja szerint igen, úgyhogy jár neki érte valami ajándék. El is mentek körülnézni, mert ő kitalálta, hogy neki Fur Berry játék kell. Illetve konkrétan a rózsaszín cica (ami egyébként eperillatú). Sehol nem kaptak, úgyhogy mondták, hogy ha olyan helyen járok, akkor nézzem már meg. Másnap elmentem ebédelni a MOM Parkba, hogy egyúttal megnézem, de az egy kalap szar ócska bevásárlóközpont: gyakorlatilag semmi sincs ott. Hazafelé azért beugrottam az Auchan-ba Budaörsön, hogy hátha... Se a kinti játékboltban, se bent az áruházban nem volt. De azért kifelé jót röhögtem: kijöttem a fotocellás ajtón (az éttermek felőli végén), jött szembe egy középkorú fickó. De nem arra kanyarodott, amerről én jöttem, úgyhogy utánanéztem, hogy hátha csak én voltam olyan béna, hogy nem vettem észre a másik ajtót és kerültem egyet. De nem. Nyílegyenesen nekiment az üvegtáblának. Qrva Marha nagyot koppant. :D Jött mögötte kicsit lemaradva egy csajszi: mint kiderült együtt voltak, aztán együtt is röhögtek. Mondjuk én is. Nem kicsit. ;)

Aztán csütörtökön kirándultunk egyet anyámékkal: meglátogattuk nagybátyámékat Nyírpazonyban.

Estére már nem éreztem túl jól magamat, másnap nem is tudtam bejönni dolgozni. Gozo barátommal beszéltem: mondta, hogy neki bevágták az egyest diplomatervezésből, mert nem adta le időben. Nekem még nem jött e-mail értesítés a jegybeírásról, de hasonló volt várható.

Aztán tegnap benéztem a neptunba, hogy mi újság (ja, az e-mail 2-3 napot késik az eseményekhez képest). Leveleim:

  • jegybeírás történt,
  • eredmény törlése,
  • megajánlott jegy,
  • megajánlott jegy

(mind ugyanarra a tárgyra: a diplomatervezésre)

Megnéztem részletesen: az történt, hogy bevágták a karót, majd kitörölték, utána megajánlott jegyként kaptam aláírást meg egyest is. :O Elfogadtam mindkettőt. ;) :(

Hozzászólások

És mi van akkor ha nem fogadod el a kampót? ;-)