Focus legeslegutoljára

Tegnap reggel kipróbáltam: ismét nem indult. :( Szerencsére ezt bekalkuláltam, tehát még elértem a vonatot.

Este kimentünk Janival abba a kereskedésbe, amelyik megveszi tőlem, körülnéztünk. Igazából csak néhány olyan autó volt, amelyik felkeltette az érdeklődésemet:

  1. Honda Accord kombi
  2. Honda Accord szedán
  3. Mazda 6
  4. Toyota Avensis

Ez volt a "kéne" sorrend is. Az Avensis 2.4-es motorja kicsit vonz, bár automatával megenné a gatyám is. Meg aztán RZ-nek pont ilyen van tehát azért inkább mégse. :D Meg eléggé lestrapált is. A Mazda szintén sokat ment. A két Honda aránylag jó állapotban van, a szedán kicsit megviseltebb, több kilométerrel, kevésbé felszerelten.

A kombi viszont nagyon rendben van. Hatalmas, jól megy, műszakilag is teljesen korrekt. De azért körülnézek, hogy mit lehet/érdemes még venni. Este megnéztem a használtautót, 811 találat volt a feltételeimre. De legalább nagyságrendileg tudom, hogy mi fér bele.

Ja, hazajöttünk, Jani 3 perc alatt megcsinálta a kontakt hibát, határozott felszólításom ellenére :).

Aztán reggel ismét nem indult, ezúttal forgott a motor, de nem indult. Jani jött, hosszas indítózás után, nagy gázzal sikerült elindítani. Állítólag akkor lökött egy nagyobb adag füstöt is :O

Aztán hazajöttem, kiürítettem. Lefotóztam utoljára, elvittem. Rá sem néztem többet. :( (Na jó, ezt igazából csak elfelejtettem és közben eltüntették. :( )

Most már tényleg autótlan vagyok.

Hat és fél évet töltöttünk el együtt. Az utolsó 1,5 hónapot leszámítva nagy örömben.

Isten veled. Búcsúzóul két kép:

Focus eleje. R.I.P. :(
Focus hátulja. R.I.P. :(

Hozzászólások

Naná, hogy az első ! :D