Hörcsögvadászat

Az imént fejeztem be a hörcsögvadászatot. :S

Úgy kezdődött, hogy hazaértem valamikor háromnegyed 10 körül és hallottam, hogy már megint ki akarja magát rágni a dobozából. Kivittem a konyhába, de láttam, hogy már nem halasztható reggelig a ganézás, ma meg kell oldani. Előkészítettem szépen mindent, aztán kiengedtem, hogy hadd fusson egy kicsit. Ment két kört, a harmadiknál elsprintelt mellettem. Utolértem. ;) De elkapni nem tudtam, visszafordult és be a hűtő mögé, onnan meg a konyhaszekrény mögé. Áááá...

Odakészítettem neki egy salátalevelet ahol bement, hátha visszajön. Persze. Biztos visszajött.

Befejeztem a dobozka takarítását, tettem bele tiszta forgácsot meg ilyenek. Elő a zseblámpát, hogy megkeressem.

A zseblámpában persze nem volt elem. Elő a tartalék elemet. Elemcsere közben legurult a lámpa teteje az asztalról. Kicsit aggódtam, hogy hátha elpattant az izzószál, de nem. Örülés. :) Aztán kikapcsoltam, odamentem a hűtőhöz bekapcsoltam volna újra. Villanás, sötét. Szétszerel-összeszerel: nem megy. Szal mégsem szerette az esést.

Sebaj, elő Vanda zseblámpáját (f@sz@ kis ledes lámpa, apámtól kunyizta :D). Leszedtem a szekrény előlapját. Közben hallgattam, hogy honnan neszez: kiderült, hogy valahogyan (valószínűleg a mosogatógép csövén) bemászott a konyhaszekrénybe. Amikor kinyitottam az ajtót kiugrott, vissza a szekrény alá. :S

Itt már mindenféle csúnyákat kezdtem gondolni. Aztán leszedtem az L alakú szekrény másik oldaláról is az előlapot: zseblámpával alávilágít: ott volt tőlem 10 centire. Ahogy utánakaptam elrohant, a zseblámpa viszont odakoccant a járólaphoz: a ledek 2/3-a elaludt. :O Aztán próbaképp megint odakoccantottam: megjavult. :)

Közben a hörcsög a másik oldalon előmerészkedett és végre sikerült nyakoncsípnem is. Ilyenkor milyen ideges tud lenni. :D Bevágtam a dobozba amitől még idegesebb lett és fel-alá rohangált, meg veszettül rágta. Szerencsére most már lenyugodott. Meg én is. :D

Hozzászólások

Hát irigyellek :D Én már elővettem volna a három egérfogót, majd lefeküdtem volna, hogy majd reggel... :P Persze előbb kell felkelni mint a család, eltakarítani a hullát, és ha kérdeznék, lepsénynél még megvolt... :P