Első negatív eBay tapasztalat

Elég sokszor vettem már kissebb-nagyobb dolgokat eBayről, de eddig soha nem volt problémám, szóval éppen itt volt az ideje.
Történt, hogy megvettem PS3-ra a FIFA12-t. Aki ismer, az talán meglepődik, valóban nem szeretem a focit (most sem). FIFA-ból talán az első résszel játszottam komolyabban, de nem túl nagy eredménnyel. Ezt most előrendeléssel a megjelenés napján vettem meg (akcióban). Előtte már játszottunk a tágabb családdal a demoval, de azért felváltva játszani csak nem olyan, ezért úgy döntöttem, hogy kellene egy másik kontroller is, viszont PS3-hoz a gyári Sony DualShock 3 Sixaxxis vezérlő elég drága. Utángyártott kontrollerrel meg nem jók a tapasztalatok, Zolinak van egy, de a Sony az egyik firmware frissítéssel letiltotta a vezeték nélküli funkcióit. Ezt szerettem volna elkerülni, ezért körülnéztem eBay-en, hogy mennyibe kerül az eredeti.
Többször is, aztán az előrendeléssel együtt elszántam magam, kerestem egy európában található példányt, hogy az gyorsan ideér és talán nem valami kínai hamisítvány/selejtből visszatartott darab.
Találtam is egy spanyolországi példányt, megvettem. Postaköltséggel együtt volt kb. 8000Ft (itthon a legolcsóbb, amit találtam 12500 volt). Egyből fizettem is PayPal-lel. 6-15 nap szállítási határidő volt megadva. Eltelt két hét és az eladó még azt sem jelölte be, hogy postára adta. Írtam (eBay-en keresztül) üzenetet neki, nem válaszolt. Két nap múlva nyitottam egy reklamációt (erre van eBay felület), hogy megvettem, kifizettem, üzentem neki és nem válaszol (sőt ezeket az eBay rögtön meg is jelenítette nekem, mert természetesen tárolta ezeket az információkat). Erre már egyből jött válasz, hogy márpedig ő tőlem nem kapott semmilyen üzenetet és bizonyítsam be, majd ezzel egyidejűleg megadott egy csomagkövetési számot és postázás dátumát. Ugye-ugye?
Másnap sokáig voltam az irodában és két feldolgozás közötti szünetben utánanéztem, hogy ez milyen követési szám lehet és kiderült, hogy az RA kezdet és CN vég azt jelenti, hogy Registered airmail (regisztrált légiposta), Kínából. Pedig az árunál még ekkor is Spanyolország volt megadva helynek. :S
Megnéztem ezek után, hogy hol a csomag: előző napra volt egy sikertelen kézbesítés bejegyzés. :O Írtam neki, hogy mondja már meg, hogy milyen címzést tett a borítékra, hogy hol keressem, de persze most sem volt válasz.
Másnap délben kérdeztem az irodaépület portását, hogy nem volt itt egy csomag? Mondta, hogy volt egy, de nem volt rajta cégnév (pedig megadtam), úgyhogy visszaküldte. Mert nem volt képes azt a kb. 5 céget körbetelefonálni, hogy ismertek ilyen nevű embert? Bementem a postára a követési számmal és hamar kiderült, hogy a csomagolóban van, küldik vissza. Kb. egy órás telefonálgatás után kiderítették, hogy már bekonténerezték, nem lehet visszakérni. :(
Gondoltam írok a jóembernek (=eladó), aztán inkább az eBay-nél a nyitott panaszomra nyomtam rá egy "Escalate case" (panasz felsőbb szintre emelése). Megírtam nekik mindent, hogy megvettem, fizettem, rossz címet írt rá és megy vissza Kínába pedig azt írta, hogy Spanyolországban van és még nem is válaszol. Meg hogy most már inkább kérem vissza a pénzem (a panasz nyitásánál lehetett választani, hogy az árut kérem vagy a pénzt). Egy órán belül jött az e-mail, hogy elbírálták a panaszom és visszautalták a pénzt. :)
Erre jó az eBay vásárlóvédelem szolgáltatása. :)

Tags: 

Comments

Én nem sokat rendeltem, de eddig minden rendben megjött. Viszont az esetedből is látszik, hogy miért jó az e-bay. Egyébként ha már sportos játék, próbáld ki az NHL-t, nagyon jó. A fiamnak megvolt PS2-re, és lehet most karácsonyra XBOX-ra megkapja a 2012-est.