Focus híradó

Úgy tűnik ebből már sose' lesz autó. :( Múltkor kiderült (nem emlékszem, hogy írtam-e), hogy megpróbálják megcsinálni az én motoromat. Csak hajtókarokat kellene hozzá szerezni, amit sajna égen-földön nem lelni. Bár állítólag holnap este lesz egy komplett motor taljánhonból, ~900€ :(

Vanda meggyógyult, vasárnap estére egész jól volt. Tegnap reggel még mondta, hogy fáj a torka, de estére semmi baja nem volt. Ma délután meg kétszer is eltaknyolt, összetörte a két térdét (király dolog a szoknya, így legalább nem a ruhája szakad :D), meg az állát is. ;(

Jártam az egyetemen is, ismét próbálkoztam egyet UML-ből. Ugyanannyi (=nulla) tanulással most ötöst kaptam. Meg kiderült, hogy kb. június elejére készen kell lenni ennek a regisztrálós cuccnak. Most csinálhatom ezerrel. Megint nem lesz szabadidőm egy darabig.

Na jó, egy szabad estét biztosan tudok: amikor az Indiana Jones-t megyek megnézni. :D

Ja, a hörcsög híradó kimaradt: szépen gyógyul a lába. Tegnap este kicsit kiengedtük, utána alig tudtam levadászni. Aztán egész éjjel hallgathattuk, ahogy megpróbálta kirágni magát a dobozából.

Comments

gratula az UML-hez :D taljánhonból lehet csak motort hozatni? bazeg...én már tuti új autót vettem volna. Igaz mióta az neked van nekem ez a harmadik :D ma reggel voltam 45e-s szervízen (49670km-el..) jól jártam, 41000 volt a szervíz, és 28000 a légterelő buborék szett (2 db mert faternak is vettem) tegnap meg rendeltem fényre sötétedő lencséket a kukkerembe, plussz 26000. kurva élet...pedig eladtam 7 telefont megint, hogy kine fussak a léből. Amúgy van még 1 eladó. Samsung G600 új, doboz stb.

Nem csak onnan lehet hozatni, de van egy csóka, aki oda jár ki bontókba olasz autó alkatrészekért, és pont kint volt és talált egyet.