Nokia cuccok

A Nokia állandóan küldözgeti nekem a hírlevelet, hogy milyen f@sz@ király új cuccaik vannak. Meg, hogy pl. próbáljam ki az ingyenes Ovi Maps-et, navigációra is. Gondoltam teszek egy próbát.

Először letöltöttem az Ovi Maps Updatert, hogy befrissítsem az új verzióra. Felrakta simán, majd közölte, hogy akkor ő most az összes térképet lezúzza, töltsem le újra. :S Ok, legyen. Ezután rátettem néhány térképet (Magyarország, Szlovákia, Csehország, Ausztria), ahova a közeljövőben esetleg mehetek. Majd a Hindi nyelvű hangnavigációt. :) Véletlenül mellékattintottam, úgyhogy utána jött a Hungarian is. :)

Aztán másnap reggel kipróbáltam. Hát, elsőre nem volt triviális, hogy a célt hogyan állítsam be, de aztán rájöttem, hogy a főmenüben kell az "Autóval" gombra nyomni, és akkor lehet megadni a célt. Addig is hatalmas meglepetés volt, hogy csak elindítottam a Mapset és leraktam magam mellé a középkonzolra a telefont, és 10-20 másodperc múlva tudta, hogy hol vagyok. :O A Trinity tartója azért van a szélvédő bal szélére téve, mert középről nem látja a műholdakat a fűtőszálaktól, ez meg simán megy még beljebb is. :O

A következő döbbenet a hangnavigáció volt, amikor azt mondta, hogy "500 méter után tartózkodjon baloldalt". Kicsit frászt kaptam tőle. Maga a navigáció egyébként jó, pontos, egyértelmű az irányítás. Ez pont akkor volt, amikor lezárták a küldöttségek miatt a pesti alsó rakpartot. Nem tudom, hogy alapból is elkerülte volna, vagy az hatott rá, hogy rányomtam, hogy internetről frissítse a forgalmi adatokat, de olyan útvonalat tervezett, hogy azt elkerülje. Azóta nem néztem.

Mindenesetre töltöttem le rá angol nyelvet is, ez használhatóbbnak tűnik. :)

Ja, és pont másnap jelent meg egy cikk is róla, ahol pont azokat emelték ki, amit én is nehezményeztem.

Amivel megküzdöttem: nem találtam arra lehetőséget, hogy a Hindi nyelvet eltávolítsam. Telefonon nem találtam semmi ilyen kezelési lehetőséget, az Ovi Suite-ban meg csak kompletten az összes tartalmat tudom eltávolítani. Arra viszont sok idő kellene (nyilván az újratelepítés miatt), annyit még nem szántam rá. Ha valakinek van tippje, akkor segítsen, előre is köszi. :)

A másik: vasárnap szinkronizáltam a telefont a géppel, amikor szólt, hogy van új firmware. Letöltöttem, most a 40.0.0.005-ös van fent. Ez már nem annyira friss, 2009-12-29 a dátuma, de a rózsaszín :) szolgáltató testreszabásával csak most készült el.

Eddig f@sz@ tetszik, de van egy-két apróság, amivel még nem jutottam dűlőre. Pl. az új Contact Bar (névjegysáv, vagy mi) még nem teljesen vágom, hogy hogyan műxik. Illetve igazából a telefonszám kezelése érthetetlen: pl. Móni nevéhez van beállítva 3 telefonszám: mobil, otthoni vezetékes és munkahelyi vezetékes. Alapbeállítás mindenre (telefon, sms, videotelefon) a mobil. Ha a névjegyzékből hívom, akkor ezt tudomásul is veszi, és hívja egyből. Ha a Névjegysávból, akkor egyrészt eleve az egyik vezetékes számot írja ki a neve mellett, másrészt meg mindig megkérdezi, hogy melyik számot akarom hívni. Ez baromi idegesítő, ha az akarnám, hogy kérdezzen, akkor nem állítok be alapértelmezettet. :(

Ezen kívül bevezették az ájfonról koppintott animációkat: megrántod és továbbcsúszik, aztán a végéről meg visszaugrik, meg ilyenek. Ez fogalmam sincs, hogy miért kellett. :( Illetve sejtem: már minden érintőképernyős telefon ilyen, lehet vele villogni. De nekem nem kell, már megszoktam a régit. Legalább lehetne kikapcsolni. :(

Egyébként más változást nem vettem észre. Ja, de igen, legyen pozitívum is! Végre megoldották, hogy a névjegyzékben keresés működjön ékezetes betűkkel is! :) Első (két) verzióban csak angol abc volt, aztán a harmadikban már lehetett több karakteres mássalhangzókra is keresni. Mostmár teljes magyar ABC-re lehet. :)

Mindenesetre még így kicsit több, mint egy év után is maximálisan elégedett vagyok a telefonnal. :)

Comments

bezzeg én meg eladtam 3 nap után :)