Csőtörés

Tegnap délben, miután teleettük magunkat mákos gubával, éppen készülődtünk a vendégvárásra, amikor valami furcsa hangot hallottunk. Én azt hittem, hogy az utcáról jön, de Móni közelebb volt és jobban halltotta: a WC helyiségében ömlött a víz a falból. :(

Miután elzártuk a főcsapot (na jó, Móni volt, nekem közöm nem volt hozzá ;) ) gyorsan körbetelefonáltuk a számba jöhető vízvezetékszerelőket (persze ezt is Móni).

Negyed óra múlva jött is egyikük, addigra kiszereltem a falburkolatot, ami a szervízaknába vezet. Először azt hitte, hogy csak a tömítés volt, aztán amikor újraszigetelés után is folyott a víz kiszerelte a falból azt a kis kb. 10 centi hosszú csövet, ami ki volt lyukadva. Persze másikat nem tudott rakni helyette, úgyhogy ledugózta, hogy legalább máshol tudjunk vizet engedni. :(

Utána gyorsan visszaszereltem a falburkolatot, hogy a gyerekek ne másszanak be. ;)

Aztán a vendégeknek szóltunk, hogy keveset igyanak, mert WC-zés csak indokolt esetben és vödörrel kell utána leöblíteni a cuccot. ;)

Mindenesetre vicces volt így használni... vagy tulajdonképpen annyira nem is...

Ma reggel ismét jött a vízvezetékszerelő, laza 2,5 óra alatt kicserélte azokat a csöveket, ami még gyanús volt (túl sok nem lehetett, mert pár éve amikor felújítottuk a lakást az összes többi cső cserélve lett, csak a szervízaknában levők nem).

Most úgy tűnik, hogy működik minden.

Elképzelni sem tudjátok mekkora flash, ha használat után simán csak meg kell nyomni egy kis gombot és öblít. Nem kell előtte vödröt tölteni, utána leönteni és vigyázni, hogy a lendület elég nagy legyen az öblítéshez, de ne túl nagy az overflow-hoz. :D

Comments

Mi is kicseréltünk minden csövet nyáron. baromi vastag vascsövek voltak szigetelésként ronggyal körbetekerve. bár 30 éve mikor épült azt használták ami volt éppen. Szívunk is miatta rendesen, pl legutóbb a lukas kazán miatt, előtte a melléképület szétégett vezetékei miatt.